Egy nő életében nagyon fontos szerepet tölt be a szülés élménye, mint ahogy a kisbaba életére is kihat az, ahogyan született. Ma már a kismamák nagy része nyitott az információkra, szeretne felkészült lenni, mind a várandósság, mind a szülés során, és az azt követő időszakban is.
Gyakran az először szülők azt gondolják, hogy ellátás az ő javukat szolgálja, de sajnos nem ez az általános tapasztalat. Vannak intézmények, ahol sok az indokolatlan, rutinszerű beavatkozás, ahol nem adott a mama- és bababarát szemlélet.
Intézmények között különbség van az újszülött ellátásban, van ahol még a régi „vaskalapos” módszerekkel látják el a babát, de van ahol már kíméletesen, szelíden. Van, ahol odafigyelnek az „aranyórára” és van, ahol abszolút nincsenek rá tekintettel.
Érdemes megnézni az adott kórház császármetszési és gátmetszési statisztikáját vagy azt, hogy miben korlátozzák a szülő nőt a vajúdás során (pl. evés, ivás, mozgás, pozíciók megválasztása…) és az sem mindegy ki lehet mellette.
Vannak anyák, akik akkor döbbennek rá, hogy többet szeretnének tudni a szülésről, a lehetőségeikről, ha már szembesültek egy nem vágyott szülésélménnyel. Ők többnyire már nem bízzák a véletlenre, komolyan veszik a felkészülést, hogy elkerüljék és „gyógyuljanak” az előző rossz tapasztalatból.
Fontos hangsúlyozni azt, hogy kismamaként sokat tehetsz azért, hogy a gyermeked világra jövetele pozitív élmény legyen mindkettőtök számára. Nyilván előre nem tudhatod a forgatókönyvet, de a döntéseket te hozod meg a szülőszobán. Jó döntést pedig csak az információk birtokában lehet hozni, ismerni kell a lehetőségeidet, az azokkal járó előnyöket, hátrányokat.

A felkészülés módjai
Egészségügyi személyzet: Az orvos, a szülésznő ideje véges, eléggé leterheltek, nem várható el tőlük komplex ismertetés. Bizonyos kérdéseinkre azért készséggel válaszolnak.
Könyvek: Nagyon sok könyv van, de melyik szól nekünk? Mit érdemes olvasnom? Mennyibe kerül, ha mindet megveszem? Melyik milyen szemléletet képvisel?
Internet: Hogyan találom meg a hiteles információkat? Ahány oldal, annyifélét ír… Rengeteg időt vesz igénybe. Van, hogy elbizonytalanítanak, megijesztenek a neten olvasott dolgok.
Kórházi szülésfelkészítő: Elengednek-e e munkából? Merek-e ott annyi ember előtt kérdezni? Csak meghatározott témákról szól…
Privát szülésfelkészítés: Van-e ilyen a közelemben? Kihez forduljak? Hány ember tartja? Jártas-e minden téren? Több szakemberhez fordulni, több pénzbe kerül…
Online-szülésfelkészítés: Rugalmas időbeosztás, akkor használom, amikor időm engedi. Nem vagyok helyhez kötve, bárhonnan hozzáférek, ahol van internet. Több szakértő állítja össze a tudásanyagokat, akiktől kérdezhetek, akár privátban is.
Hol találhatsz online szülésfelkészítést?
Ha kisbabát vársz, akkor jó hír: az online formában elérhető „Babára Várva” szülésfelkészítő tanfolyam révén nemcsak a nagy pillanatra készülhetsz fel, hanem a várakozás is nyugodtabb lehet. A Új Szent János Kórház és Szakrendelő több mint 20 éves szakmai tapasztalatával kínálja ezt az ingyenes, bármikor elérhető programot – így akkor is csatlakozhatsz, ha a munka vagy a család miatt nem tudsz előadásra beülni.
Szülés felkészítő
Az online tanfolyam több mint 8 órányi videós anyagot, letölthető segédanyagokat és támogató közösséget kínál, mindezt bárhol, bármikor elérhető formában – tehát akár otthonról, mobilon is végezhető.
A tananyag átfogó: a vajúdástól és relaxációs technikáktól kezdve a szülőszobára érkezésen át a légzés-, fájdalomcsillapítás- és gátvédelem-technikákig vezet, majd a baba újszülött kori jellemzői, az első napok otthon, valamint a szoptatás és gyermekágy témái is terítékre kerülnek.
És hogy ne csak fizikai, hanem lelki felkészülésnek is érezd: a program szakemberei között olyan szakorvosok és laktációs tanácsadók szerepelnek, akik a várandósság és az anyává-vállás mentális világára is gondolnak.




Szólj hozzá, vagy kérdezz bátran!