„Amikor visszatértem a munkahelyemre a kislányom születése után, egyetlen kollégám sem érdeklődött aziránt, hogy milyen érzés apának lenni, vagy azt, hogyan boldogulok az új helyzettel.”
„Talán naivitás volt részemről egyáltalán elvárni ezt, hiszen végül is csak egy apa vagyok, ugye?” – vallotta be egy háromgyermekes édesapa, aki vezető beosztásban dolgozik egy irodai környezetben. A mondata mögött azonban nem csupán egyéni frusztráció húzódik meg, hanem több százezer hasonló sorsú férfi néma küzdelme.
Amikor az apaság karrierhátránnyá válik
A WOMBA (Work, Me and the Baby) nevű szervezet és a Hult International Business School által közösen végzett, átfogó kutatás során összesen 706 dolgozó szülő nyilatkozott őszintén a tapasztalatairól, köztük 333 édesapa osztotta meg történetét.
Az eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy bár az apák szeretnének aktív részesei lenni gyermekeik mindennapjainak, a jelenlegi munkahelyi kultúra és szervezeti struktúra még mindig nem képes megfelelően kezelni ezt az igényt.
Az egyik legmegdöbbentőbb felismerés talán az, hogy az apává válás gyakran negatív hatással van a férfiak karrierlehetőségeire. Több válaszadó számolt be olyan helyzetről, amikor egy már biztos előléptetést váratlanul visszavontak tőle röviddel azután, hogy gyermeke megszületett.
Vannak olyan esetek is, amikor a munkavállaló azért veszítette el az állását, mert háromnapos munkahétre váltott annak érdekében, hogy több időt tölthessen a családjával.
„Sem jó apa, sem jó munkavállaló nem lehetek”
Az apai bűntudat egyáltalán nem csupán egy elvont, elméleti fogalom – nagyon is kézzelfogható valóság. A kutatásban részt vevő apák 57 százaléka vallotta be, hogy közepes vagy extrém szintű lelkiismeret-furdalást tapasztal a munka és a családi élet közötti egyensúly megteremtésének nehézsége miatt.
A megkérdezettek 66 százaléka pedig arról számolt be, hogy komoly kihívást jelent számára a munkaidő és a magánélet világos elválasztása. Sokan úgy érzik, hogy sem a gyermekeiknek, sem a munkahelyüknek nem tudják teljes figyelmüket és energiájukat szentelni.
„Próbáltam minden labdát a levegőben tartani, de végül sem jó apa, sem megbízható csapattag nem válhatott belőlem.”
Az identitásválság csendes rombolása
A válaszadók több mint 70 százaléka küzd azzal a kérdéssel, hogyan tudja harmonikusan összeegyeztetni az „apa” és a „dolgozó” identitását. A munkatársak és sajnálatos módon gyakran a vezetők is továbbra sem tekintik őket elsősorban apaként, hanem inkább úgy, mint „olyan dolgozókra, akiknek történetesen van gyerekük”. Ez a hozzáállás kihat a munkahelyi megítélésükre, a karrierfejlődési lehetőségeikre, és nem utolsósorban a mentális egészségükre is.
Láthatatlan terhek és elavult szabályozások
Az Egyesült Királyságban például az apasági szabadság csupán két hetet tesz ki, ráadásul a finanszírozása kevesebb, mint a minimálbér fele. Egy édesapa például két teljes hónapon keresztül harcolt a humánerőforrás osztállyal csupán azért, hogy egyáltalán tisztába jöjjön azzal, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére – végül kénytelen volt ügyvédi segítséget igénybe venni.
És itt érkezünk el talán a legmeglepőbb statisztikai adathoz…
Amikor egy párkapcsolatban mindkét fél teljes munkaidőben dolgozik, gyakran kevesebb pénz marad a zsebükben a hónap végén, mintha csak az apa járna be dolgozni.
A gyermekgondozás extrém magas költségei egyszerűen nem teszik gazdaságossá azt, hogy mindkét szülő teljes munkaidőben dolgozzon, így jellemzően a nők maradnak otthon – ezáltal újratermelve és megerősítve a nemi alapú egyenlőtlenségeket.
Mit szeretnének végre kimondani a dolgozó apák?
- Egyenlő hosszúságú apasági és anyasági szabadságot kérnek, olyan módon, hogy az egyik szülő jogosultsága ne menjen a másik rovására.
- Valódi, kézzelfogható munkáltatói támogatást szeretnének: rendszeres kapcsolattartást és mentorálást a szülési szabadság időszaka alatt is.
- Valóban működő rugalmas munkavégzési lehetőségeket igényelnek – nem csupán a dolgozói kézikönyvben szereplő üres ígéretek formájában.
- Autentikus kultúraváltást várnak el, ahol természetes és elfogadott, ha egy apa elmegy gyermeke óvodai programjára vagy iskolai rendezvényére.
Akkor mégis mi jelenthetne megoldást?
A kutatás legfontosabb következtetése kristálytisztán megfogalmazza: amit eddig túlnyomórészt „női kérdésként” kezeltünk – vagyis a gyermekvállalást és az ezzel járó kompromisszumokat –, az valójában komplex társadalmi ügy. Az apák aktív bevonása nemcsak a gyermekek egészséges fejlődését szolgálja, hanem a vállalatok hatékonyságát és az egész nemzetgazdaság fenntartható működését is.
Helen Sachdev, a WOMBA igazgatója így fogalmaz:
„A jelenlegi rendszer még mindig úgy működik, mintha a gyerekvállalás kizárólag a nőket érintené és terhelné – ez a szemlélet nemcsak káros, de teljesen idejétmúlt is. Az apák is szülők. Ők is szeretnének aktív részesei lenni gyermekeik életének. A meglévő struktúra azonban szisztematikusan megnehezíti számukra ezt a lehetőséget.”
Most pedig rajtad múlik
Akár vezetői pozícióban, akár beosztottként dolgozol, a változás rajtad is múlik. A dolgozó apák helyzetének javítása nem kizárólag törvényhozási vagy HR-kérdés – sokkal inkább kulturális és emberi felelősség. Minden egyes munkahelyi döntés, minden elhangzott mondat, minden megértő gesztus számít.
Ha egy apa elmegy a gyermeke szülői értekezletére, az nem „kivétel” vagy „engedmény”, hanem a normalitás része kellene, hogy legyen. És ha egy vezető valóban támogatja ezt, azzal nemcsak az adott munkavállalót, hanem az egész szervezeti kultúrát emberibbé teszi.
Az írás elkészítéséhez ez a cikk adta az alapot.
Szólj hozzá, vagy kérdezz bátran!