Mindannyian átéltük már ezt a helyzetet: a gyermekünk könnyekben tör ki, félelemtől bénultan áll, vagy haragtól fuldokolva reagál valamire, mi pedig szinte automatikusan előhúzzuk valamelyik jól begyakorolt, megnyugtatónak szánt mondatunkat. „Semmi baj”, „Ugyan, ez nem nagy ügy”, „Nyugi, minden rendben van” – hangzik el szinte észrevétlenül.
Pedig éppen ebben a pillanatban, amikor a legjobb szándékkal próbálunk segíteni, akaratlanul is letapossuk gyermekünk érzéseit, és üzenetet küldünk neki arról, hogy amit átél, az nem fontos, nem valós, vagy nem érdemes rá figyelmet fordítani.
Kelsey Mora gyermekterapeuta egy Instagram-bejegyzésében pontosan fogalmazta meg ezt a jelenséget:
Rengeteg gyerek egyszerűen csak arra vágyik, hogy láttassa és hallassa magát, hogy valaki valóban megértse, mit él át. Sajnálatos módon azonban még gyakran a legodaadóbb, legszeretetteljesebb szülők is akaratlanul érvénytelenítik gyermekeik érzéseit pusztán azáltal, hogy rosszul megválasztott szavakat használnak, amelyek nem azt a támogatást közvetítik, amit valójában szeretnének.
Ez a jelenség korántsem csupán egy ártalmatlan kommunikációs hiba vagy félreértés, mivel hosszú távon komoly károkat okozhat azzal, hogy rombolja a gyermek önismeretét, megkérdőjelezi az érzelmi világgal kapcsolatos biztonságérzetét, és akár a későbbi emberi kapcsolatait is negatívan befolyásolhatja.
Ugyanakkor ha szülőként képes vagy felismerni, megérteni és őszintén elfogadni gyermeked érzéseit, akkor azt az alapvető üzenetet közvetíted felé: „Amit érzel, az rendben van, és én itt vagyok melletted.” Ez pedig egy olyan életre szóló ajándék, amely meghatározza felnőttkori érzelmi intelligenciáját és kapcsolati mintáit is.
„Nincs semmi baj. Rendben vagy.”
Mi történik valójában, amikor ezt a mondatot használjuk? Képzeld el a szituációt: gyermeked elesik a játszótéren, fájdalmasan beveri a térdét, vagy éppen egy heves veszekedés zajlik le testvérével, és ő teljes érzelmi viharral küzd.
Te pedig, hogy megnyugtasd, gyorsan odafordulsz hozzá, és azt mondod: „Jól van, nincs itt semmi baj.” Első hallásra ez megnyugtatónak, támogatónak tűnik, hiszen a fájdalom enyhítésére törekszünk.
A gyerek azonban közben egy teljesen más belső párbeszédet folytat magával: „Akkor miért fáj ez ennyire? Miért érzem magam ennyire szomorúnak, ha nincs semmi baj? Talán velem van valami baj, hogy így érzek?”
Kelsey Mora szakember azt tanácsolja a szülőknek, hogy inkább próbáljanak meg ilyen mondatokat használni: „Tudom, ez most nagyon nehéz pillanat számodra. Itt vagyok veled, és nem hagylak magadra.” Vagy pedig: „Biztos nagyon fájt, amit átéltél. Szeretnél egy ölelést, vagy inkább csak azt akarod, hogy itt legyek melletted?”
Tracy Wilshusen gyermekpszichológus egy videójában részletesen kifejtette: „Ha egy gyerek újra és újra azt az üzenetet kapja, hogy „ne érezd ezt”, „túl kell lépned rajta”, akkor nem tanulja meg, hogyan dolgozza fel egészséges módon a saját szomorúságát, frusztrációját vagy haragját, ezért inkább elnyomja ezeket az érzéseket, ami később komoly pszichológiai tünetekhez vezethet.”
„Ez nem igaz.”
Valljuk be őszintén: az igazság sokszor még nyomokban sem lelhető fel egy gyerek által elmesélt történetben, különösen akkor, ha valamilyen bajba került, vagy éppen kellemetlenségekkel nézett szembe. Amikor azonban szülőként azonnal rávágod: „Ez nem igaz, nem így történt”, azzal egyenesen megkérdőjelezed gyermeked valóságérzékelését, és azt az üzenetet közvetíted, hogy amit ő átélt vagy megtapasztalt, az nem létezik abban a formában, ahogy ő látta és átélte.
Egy sokkal konstruktívabb megközelítés lehet például ez: „Értem, hogy te ezt így láttad, és ez volt a te élményed. Elmeséled még egyszer részletesen, hogy mit éreztél közben, és mi történt pontosan a te szemszögedből nézve?”
A Child Mind Institute kutatásai szerint az a bélyeg, hogy „hazudsz”, komoly pszichológiai kárt okozhat a gyermekben, ráadásul hosszú távon lerombolja a szülő-gyerek közötti bizalmat, ami a legfontosabb alapja minden egészséges kapcsolatnak. Ehelyett érdemes azt hangsúlyozni: „Ha most őszinte vagy velem, és elmondod az igazságot, kisebb következményekkel kell számolnod, mint ha nem vagy őszinte.” És ami ennél is fontosabb: tartsd is magad ehhez az ígérethez, mert csak így építheted fel a tartós bizalmat!
„Ettől nem kell félni.”
Lehet, hogy te felnőttként valóban nem rémülsz halálra egy sötét szobától, egy hangosan ugató kutyától vagy egy furcsa hangtól, de gyermeked számára ezek valódi, átható félelmet kiváltó dolgok. Amikor pedig azt mondod neki: „Ez butaság, ettől nem kell félned”, ő csak egyetlen dolgot hall ki ebből az üzenetből: „Rosszul érzem ezt, nem kellene ezt éreznem, velem van valami baj.”
Ebben a helyzetben a kulcs valóban a hitelesség és a mély együttérzés megmutatása. Próbáld inkább így megfogalmazni: „Látom, hogy ez most nagyon ijesztő számodra, és megértem, hogy félsz. Beszéljük meg együtt, hogy mit érzel, és hogyan tudnék segíteni. Fontos, hogy tudd: itt vagyok veled, és együtt találunk megoldást.”
Ez a mondat nem csökkenti a félelmet azonnal, de teret ad neki. A gyerek számára ez azt jelenti: amit érzek, az rendben van, és nem vagyok egyedül. Sokszor már ez az egyszerű üzenet is megnyugvást hoz, mert leveszi róla azt a terhet, hogy „máshogy kellene éreznie”.
A szakértők szerint a félelem kezelésének első lépése nem a logika, hanem a kapcsolódás. Ahelyett, hogy rögtön magyaráznánk („a kutya csak kíváncsi volt”, „a sötétben ugyanazok a dolgok vannak, mint világosban”), sokkal többet ér, ha először tükrözzük az érzést: „Ez tényleg félelmetesnek tűnhet.” Amikor a gyerek már biztonságban érzi magát érzelmileg, akkor tud nyitott lenni a megértésre és a megoldásokra is.
És mi a közös ezekben a helyzetekben?
Mindhárom mondat mögött ugyanaz a szülői szándék húzódik: megvédeni, megnyugtatni, enyhíteni a fájdalmat. A gond nem a szeretetben mértékében van hanem abban, hogy néha túl gyorsan „javítani” akarunk, mielőtt igazán meghallanánk, mit él át a gyermekünk. A gyerekek pedig elsősorban nem tanácsra, nem megoldásra, hanem kapcsolódásra vágynak. Arra, hogy valaki kimondja helyettük is: „Amit érzel, az számít.”
Hogyan tudsz még inkább támogató lenni?
- Adj teret az érzéseknek: pár perc csend, egy ölelés, egy együtt kimondott „ez most nehéz” sokat érhet.
- Kérdezz nyitottan: „Mitől lett ez ilyen rossz neked?” „Mi volt a legijesztőbb benne?”
- Ne siesd el a megoldást: a feldolgozás az elfogadással kezdődik.
- Mutass példát: ha néha te is beszélsz a saját érzéseidről, ő is könnyebben fog.
Záró gondolat: egy apró mondat, óriási hatás
Szülőként nem kell minden könnytől megóvnod a gyermekedet. Nem is lehet. De megadhatod neki azt a biztonságot, hogy bármi is történik, az érzései helyénvalók, és nem marad magára velük. Néha elég egyetlen egyszerű mondat, amely számukra felér egy puha takaróval:
„Látlak. Hallak. Veled vagyok.”
Ha ezt újra és újra megtapasztalja, annak ereje egy életre szóló érzelmi alapot ad, olyat, amelyre később magabiztos, empatikus, kapcsolódni tudó felnőttként építhet. És talán ez a legnagyobb ajándék, amit szülőként adhatunk.
Szólj hozzá, vagy kérdezz bátran!